5 ok, miért váltam el egy nagy szerelem után

5 ok, amiért elváltam

Ez egy kicsit hosszú és sokunknak nehéz téma lesz – engem is anno megviselt (hiába én kezdeményeztem), mert hiába saját döntés és akármennyire is jobb így, azért mikor visszaemlékszik az ember egy régi kapcsolatára – főleg ha gyermek is született belőle – akaratlanul is feltör egy örökös kettős, egymással ellentétes érzés: a megnyugvás, mert nem volt jó és már rég tudtam, hogy sosem lesz jobb és egy picit ott bújkál még “nem-tettem-meg-mindent-hogy-jobb-legyen”.

(Pedig szubjektíven és objektíven is nézve, de.)

És még így is, hogy azóta életem minősége emelkedett, a kislányom is jobban fejlődik és egy boldog kapcsolatot tudhatok magaménak. Ez egy személyemet érintő ügy, melyet nem az ex iránti érzelmek befolyásolnak, hanem inkább az egónk, a maradék megfelelési kényszerünk a társadalmi elvárásoknak.

Másrészt azért is nehéz téma, mert hiába lenne muszáj, nem beszélünk róla elég gyakran. Valamiért a mai napig még mindig tabunak érződik mesélni arról, miért olyan jó külön utakra térni.

Hát én leírom, miért döntöttem jól. 

Ha régebb óta követsz, akkor pontosan tudod, hogy 2016 nyarán a blogolást még várandósan kezdtem el és gyermekem apjával izgatottan vártuk, hogy szülők lehessünk. Bár elképzelésünk szerint biztosak voltunk abban, kislányunk közelebb fog hozni egymáshoz, nem is sejtettük, hogy valójában születését követő első életfeladataként rögtön arra világít rá, különbözőségünk hosszútávon nem lesz építő hatású egyikünkre sem – ha pedig egymásra nem, úgy rá sem lesz.

5 nagy pont, amiben nem tudtunk közös nevezőre jutni sosem:

  • családi kapcsolatok kezelése
  •  
  • gyermeknevelési nézetek
  •  
  • konfliktuskezelés
  •  
  • közösségi média használata (ez fura lehet elsőre, mindjárt kifejtem)
  •  
  • végezetül, közös lakóhely a későbbiekben, hosszú távon, ami szerintem egyértelműen rámutatott, hogy itt a mi sztorink véget ért

Mielőtt a pontokat részletezném és nem vagy régi követő, tudnod kell, hogy a volt férjem nem magyar származású, indonéziai felfedező blogom ebből a kapcsolatból indult ki. És igen, bár a kulturális különbségek meghatározóak mindig egy kapcsolatban, valójában azzal volt a legkevesebb gond, könnyen adaptáltuk azokat egymás életében. S mivel sosem okozott különös nehézséget tolerálni egyikünknek sem a másik furcsa szokásait (max bizarr élmény volt néha), itt sajnos egyértelműen személyből fakadó problémákról beszélhetünk.

I. Családi kapcsolatok kezelése

 

Úgy gondolom, elengedhetetlen az egészséges párkapcsolathoz az egészséges viszony egymás szüleivel, mi pedig mindig is törekedtünk erre. Viszont, amint úgy érzem, hogy egyik szülő – bármelyikünk oldaláról – túllépi saját hatáskörét és nem tart tiszteletben egyéni döntéseket, arra hivatkozván, hogy az ő biológiai kora több és így jobban is tud mindent, akkor én attól a ponttól nem tartom fontosnak a jó, de így már csak látszólagosan jó kapcsolat fenntartását.

Míg volt férjem szülők terén több türelmet tanúsított és a béke kedvéért nem okozott gondot neki szót engedni a teljes belső életterünkbe, háztartásunkba és ámblokk az életvitelünkbe – magyarán ez jelentette azt is egyben, hogy nem tartotta fontosnak megemlíteni, ha őt vagy engem zavart egy kéretlen szó.

Nyilván természetünknél fogva mindkettőnknek máshol van a tűréshatár, nálam ilyen téren elég alacsonyan van. Csak az építő hozzáállásra vagyok nyitott, amikor érzem, hogy a mi jónkat nézik, a kötözködésre, okoskodásra nem.

Meg persze azt is szeretem, ha a magunk tere megvan és a családi összejöveteleknél a hangsúly a néhán van. Nekem mindig is kis családom volt, a másik oldalon viszont hatalmas és szerettek is folyamatosan hangos összejöveteleket, illetve igen sűrű, nagycsaládos kirándulásokat tartani (ez már inkább a kultúra számlájára írható, szóval ez az egy onnét mégis zavart)

Minden feleségnek szüksége van arra, hogy elvonulhasson külön a párjával, illetve kis családként, hármasban (vagy négyesben, ahány gyerekünk van) is megélhessenek együtt intim, meghitt perceket. Én személy szerint, introvertáltabb személyiségként szeretek egyedül is lenni gyakran – bár kisgyerek mellett jobban megtanultam értékelni a felnőtt társaságot 🙂 – és mikor ezen néhai igényemet sem éreztem kielégítve, megéreztem a hiányát az együtt gondolkodásnak és ezt követően kezdtem átértékelni a házasságomat is.

II. Gyermeknevelési nézetek

 

Ha a szülőknél ködös volt a határ, mi az, ami rájuk tartozik és mi az, ami már nem, akkor bizony ebből könnyen következik, hogy a mi gyereknevelési nézeteink sem egyeztek meg teljesen.

Mert gyermek előtt még nem bukkannak ki annyira ezek a különbségek, ha fiatalok vagyunk, vagy legalábbis nem vesszük komolyan, hisz 100%-ig biztosak vagyunk a kompromisszum készségünkben.

Ezzel nincs is baj így elsőre, sőt! Mivel szerintem kifejezetten ártalmas, ha a két szülő teljesen egyformán gondolkodik arról, mi jó a gyereknek és mi nem – hisz akkor egyik oldalon a mérleg túlbillen és a gyereknek sosem lesz viszonyítási alapja, sem egyéni véleménye az életben. 

Azaz, megvan a veszélye, hogy egy nagy szemellenzővel fog mászkálni egész életében, mert anya és apa, mindig mindenről ugyanazt gondolja és egyöntetűen, ugyanazt harsogja. Plusz ha mindkét szülő rigolyás, vagy például mindkettő pont laza, vagy túl szigorú vagy túl érzelmes, abból minden lesz, csak nem kiegyensúlyozott családi élet.

Nálunk viszont ez átment a végletbe és apróságokban értettünk csak egyet, egyre több ellentét szúrta a szemet. Olyan komoly dolgokból lett megoldhatatlan konfliktus, mint példáué az apai és anyai szerepekben mely munkákat lehet és kell is megosztani a gyerek körül, mi legyen az elsődleges anyanyelve, vagy hogy a lányunk hova járjon óvodába, majd iskolába később. Részleteznem sem kell, ez nagyban elősegítette a dolgok ilyen szintű kimenetelét köztünk.

III. Konfliktuskezelés

Első két pontból már ki is lehet következtetni szépen, hogy a konfliktust is másképp kezeljük, s ha másképp kezeljük, akkor talán, kis reménnyel felmerülhet, hogy legalább ebben működhetnek jól az ellentétek – és ta-damm, mégsem.

Egy induló család életében már gyakran vannak stresszes szituációk, akár hivatali ügyintézésről, akár utazásról, költözésről, és persze a fentebb említett, közös gyerek életének szervezéséről van szó. Ezeket, ha a pár jól összedolgozik és csapatként tud gondolkodni, egyre könnyebben tudja menedzselni az évek során. 

Viszont ha legalább egyikőjük – legrosszabb esetben mindkettőjük – egokérdést csinál abból, miben határozhat ő egyedül, vagy mennyire teljesülhet az ő akarata  (miközben (ön)kritikus gondolkodással lehetne úgy is alakítani, hogy mindenkinek jó legyen,) akkor lesz meg a baj, ami a kapcsolat, házasság minden területére kihat. Lenyelt, majd tartogatott sérelmek lesznek bőven.

És a legdurvább, hogy azt látom, tízből nyolc házasság pont ilyen. A nem megfelelő konfliktuskezelés, az önismeret, önfejlesztés hiányából fakadó helytelen kommunikáció, illetve (családon belül és/vagy szakszerű) segítségkérés elmaradása pedig teljesen tönkre vághat mindent.

Az esetek többsége pedig menthető lenne némi jobb belátással, de hogy őszinte legyek, ha a kapcsolatban lévő két fél nincs egy érettségi szinten, akkor kétlem, hogy a párkapcsolati terápia működhet. Van, mikor fel kell ismernünk, mikor jobb külön utakon.

IV. Közösségi média használata

 

Bár érdekes lehet válóokként emlegetni, azonban attól még szerepet játszhat, hogy a válás felé tendáljunk.

A lányom apja a mai napig nem látja át egyes social media felületek rendeltetésszerű használatát, például a Pinteresten ( az ötlettáblák készítésére jó) is csinált egy “Emma” nevű albumot, ahova nem csak a gyerek képeit töltötte fel tucatjával, de nem egy pizsamás képet is felrakott rólam, a gyermekágyas időszakomból is. Persze totál nyilvánosan. És persze őrjöngve töröltettem le vele.

Nyilván nem emiatt váltunk el, de amikor rossz egy házasság, akkor már meghatározó ok az is, hogy a másik személyes döntése nincs teljesen tiszteletben tartva, beleértve azt is, mit akarok megosztani magamról.

Én nem érzek késztetést, hogy minden egyes gondolatot részletesen megosszak az életemből, és bölcsnek sem gondolom, mikor milliónyi adathalász, hacker dolgát könnyítjük meg ezzel, nem is beszélve az emberkereskedőkről. Persze ugyanúgy aktívkodom, de tudatosan, mércével a fejemben alakítom a profilomat és nyilvánítok véleményt – pont úgy, ahogy azt egy virtuális névjegyként kell. És nem, a Facebook nem egy vaskos családi fotóalbum, magánszemélyként is lehet ízléssel, mértékkel és legfőképp biztonságosan közölni híreket az életünkből. 

Mindig figyeljünk oda a beállításoknál, mikor mit akarunk közölni a nagyvilággal, mit csupán az ismeretségi körünkkel!

És legfőképp: a gyerek teljes online jelenlétét kiépíteni egyrészt nincs jogunk, másrészt felelősség tudatunkban ne is tegyük, hisz ha egy ismeretlennek is jól ismert lesz az ő arca, megismeri általad hova jár óvodába, iskolába vagy hogy merrefelé lakik, onnantól veszélyben forog az élete. (Én is ezért rakok fel többségében olyan képet inkább a gyerekről, ahol nem teljesen kivehető az arca)

Megijesztettelek? Nagyon remélem.

V. Döntés a végleges lakóhelyről

 

A végére hagytam azt, ami nem túl általános és kifejezetten a multikulturális házasságoknál jellemző. A házasságunk röpke 2,5 évében folyamatosan ment a csiki-csuki, bár inkább kevesebbszer a nagy táv miatt, viszont “lyukas hónapból” így is volt bőven.

Azaz az idő, amit ténylegesen, hol itt, hol ott együtt töltöttünk, az 22 hónap, azaz két év sem volt. Mielőtt pedig egybekeltünk, 3,5 éves távkapcsolatot már a hátunk mögött tudhattunk.

Mondanom sem kell, nagyon elfáradtam az ingázásban, az izgalmas, felfedezésélményt adó utazásokat követték a kiégések. Elkeserített, hogy nem láttam előre az életünket, csak azt intéztük, hogy a közeljövőben hol tartózkodjunk egy bizonyos időt, így összesen másfél év kinti tapasztalat után (egy dzsakartai házban melyet egy tipikus délkeleti környezet vesz körül) úgy gondoltam, van már annyi rálátásom, hogy tudjam, idehaza mindannyiunknak jobb érdeke letelepedni, de legalábbis Európán belül, egy előrehaladott rendszerben.

A gyermekem apja ezzel nem értett egyet, annak ellenére, hogy előtte lehetőségszámba vette, így ennek fényében, az első négy pontra ráerősítve, kimondtam: legyen vége.

Szeretném, hogy tudd, amennyire fontos a házasságon való munkálkodás mindkét fél részéről, ugyanúgy a válás is lehet egy átgondolt, felelősségteljes, teljesen értelmes döntés még gyermekkel is – sőt, kivételesen vele! Ha az ő érdekei is azt diktálják sajátunk mellett, hogy jobb ha nem vagyunk egy élettérben együtt apával, s törekszünk a meghitt szülői kapcsolatra ugyanúgy, akkor ő azt egészséges fejlődéssel fogja meghálálni. 

Mert inkább lássa anyát és apát elégedett életet élni külön-külön, mint őket együtt, de hajat tépve az idegességtől. 

Nem vagyok váláspárti, meg “amíg a halál el nem választ” párti, a cikkel nem oldalt képviselek, hanem csak is magamat. Boldogan osztom meg ezen tapasztalatomat  is, mert elégedett vagyok a döntésemmel. Nem szégyen semmiből kilépni, bátran vállald fel azt is, ami már nem boldogít. Fedezd fel magad és fedezd fel, mi az, ami tényleg a Te boldogságodat szolgálja. 

Ha tudtál azonosulni és jól esne egy beszélgetés erről, nyugodtan keress meg! És oszd meg a cikket, ha hasznosnak találtad!