Vagy jutalomgyerek. Vagy nyereménygyerek. Hívhatod bárhogyan, a jelentése ugyanaz: a gyermek, aki a Te szenvedéseid, a Te munkád jutalma.

És főleg: a Te képedre formálandó.

Milyen élete lehet egy ilyen gyermeknek?

Mielőtt erre rátérnék, az inspirációt a témához egy beszélgetés adta, amely túl ismerősnek tűnt korábbi helyekről, más személyek elmeséléséből. Hogy mennyire hétköznapi jelenség lett a diszfunkcionális apa-fia dinamika. (Van persze ugyanígy anya-lánya példa is, de erről talán egy másik cikkben írok.) Generációról generációra öröklődhet ugyanaz a séma és jó esetben lesz egy fiú előbb vagy utóbb, aki igyekszik ezt megtörni.

A kérdés itt, hogy hogyan.

Legtöbbször, a fő diszfunkciót az okozza az ilyen apa-gyermek kapcsolatoknál, hogy utóbbinál egészen kicsi kortól lényegtelennek éreztetik a létezését, eredményeit és később, idősebb fejjel az elfojtott indulatokat nem tudja/nem képes olyan helyre csatornázni, ahol az kreatív energiává válhat. A fiú, akiben csak évről évre gyűlik a neheztelés, az agresszió, végül egész életében – folyamatosan Ő rá fókuszálva, az életének egy fő aspektusát neki szánva akarva-akaratlanul – pontosan úgy tesz mindent, ahogyan ellenpéldája tette.

Így válva előbbivé.

Ilyenkor történik az, hogy a fiú mivel egész életében nem érezte, hogy kontroll van a kezében saját élete, létezése felett – hiszen gyermekként úgy érezte, hogy soha nem is kapta azt meg – a kontroll visszaszerzése saját élete felett lehet számára a megoldás.

Önreflexióval, bizonyos helyzetekre adott reakciójának vizsgálatával, lépésről lépésre olyan szokások bevezetésével, melyek által, idővel érzi, hogy irányítása van a saját viselkedése felett, a saját élete felett.

Ez persze segítség nélkül nem megy és első lépésként azt kell megtanulnia, hogy a segítségkérés nem vesz el, hanem ad önkontrolljához. Kompenzálásként ne saját környezetét akarja irányítani, ugyanis arra nincs ráhatással. Csakis saját magára.

Ezzel nem csak a felesleges, folyamatosan fennálló bűntudatát enyhíti, de önfegyelme megtartásában is segít, hiszen ekkor már tudja, sőt elfogadja, hogy rendelkezik agresszióval és ezt az agressziót olyan helyre tudja sugározni, ahol az kifejezetten őt szolgálja: a forrófejűséget átlehet gyúrni tüzes szenvedélybe, ha az segíti munkája minőségét, alkotói munkájának tökéletességét.

A szomorú cím itt jön végül képbe: ha a kontroll továbbra is a környezet erőltetett, saját szájíz szerinti befolyásolását jelenti és az alkotói munka a saját fiú megteremtésében értelmezendő, akitől az apa saját megváltását reméli.

Dióhéjban a gyerkőc családban betöltött szerepe: az aranygyermek, akire a szülő(k) büszke lehet, ha magára nem is.

A büszkeséggel önmagában nem lenne gond, ha az nem minden más elhanyagolásának a kontójára történik. A trófeagyermek világrajövetele általában itt minden másnál a legfontosabb tényező a gyógyulni vágyó, de nem tudó fiúnak (mivel ugye saját maga helyett környezetét szeretné mindenáron befolyásolni, magához alakítani, ezért saját férfivá válásához is környezetétől várja a visszacsatolást) ezért pont hajlik a felelőtlen döntésekre és érzelmileg és/vagy egzisztenciálisan alkalmatlan körülmények közt vállalkozik (újbóli) szülői szerepre.

• Az így született fiúgyermek fő feladata lesz édesapja sikerélményének biztosítása, amely a szorongások és mérhetetlen bűntudat melegágyává fog válni – hiszen édesapja azon elvárásait, amelyet saját magával szemben kellene, hogy támasszon, azokat öntudatlanul is, de fiától fogja elvárni.

• A környezeti kontrollt az egykor mélyen megsebzett fiú a fiára is kivetíti, a jópélda és segítségkérés hiányában, saját viselkedése és gondolatai felett a kontrollt hogyan is tartsa meg egészségesen, önszeretetben.

Szélsőségből szélsőségbe való menekülés nélkül.

Ha Te úgy érzed a fenti leírásból, hogy egy trófeagyermek vagy – akár fiú, akár lány – mert makulátlan természeted elvárt volt születésedtől kezdve, egy szerepbe kényszerítettek Téged, kérj segítséget. Ez az első lépés önmagadhoz.

Ha úgy érzed, van egy trófeagyermeked, akkor valószínűleg nem jutottál el idáig, hiszen nem rendelkezel valós önreflexióval és ezt a sort ugyanúgy a trófeagyermek olvassa, netán gyermeked másik szülője, aki mélyen legbelül tudja, hogy milyen elcseszett szituációban él. (Ha ez így van, Te is kérj segítséget vagy legalább egy őszinte, külső szemet, aki tud segíteni érzelmi érintettség nélkül átlátni a házatok táját.)

Végezetül pedig idéznék egy sort a könyvemből, mert ott írtam le egyszer jól és röviden, szülőként én mit tanultam meg:

Felnőttként, anyaként kellett rájönnöm: egy gyermek nem a szülő boldogítására hivatott, hanem valami teljesen másra mutat rá hidegzuhanyként. Az örökölt családi mintának, amelyet én is beteljesítettem a húszas éveim elején, sikerült megértetnie velem: ha nincs felelősségem, nincs motivációm.

Anyaként betöltöttem gyermekkori motivációmat, és rá kellett jönnöm, hogy ez sosem volt az én saját motivációm. Cserébe jóval felelősebb lettem a saját életemért, mint eddig valaha. Ez viszont – a felelősség és példamutatás – új motivációt adott a továbbiakban.

Szülőként, ha otthonról nem kaptál útmutatást fiatalkorodban, a motivációt megkaphatod ahhoz, hogy a saját értékrendednek megfelelően még jobb emberré igyekezz válni,

Ezzel nincs probléma.

Azzal igen, ha a „jobb emberré válás” keveredik azzal, hogy szülőként mit tudsz felmutatni.

Senkit nem érdekel, szülőként hogyan végzed el alapkötelességeidet.

Azt sem, mennyire követed a szüleid mintáját.

Mindenkit érdekel, hogy emberként mit mesélnek el rólad SAJÁT döntéseid, tetteid.

Kétségeid vannak, hogyan is tudnál komfortosabban, de határozottan kommunikálni másokkal? Nem tudod, hogyan ismerd fel az erősségeidet és kerüld ki a személyes kockázataidat? A Világot teremts, ne vállalkozást c. könyvem pont ebben segít >>