Már nagyon pici korunk óta rajtunk a nyomás, hogy egyenlően tartsuk a lépést mindenkivel, legyen “kb-ugyanaz” az érdeklődési körünk, ami tökéletesen beilleszkedik az alkalmazotti lét kereteibe és persze tanuljuk meg elfogadni, hogy azzal kell foglalkozni javarészt életünk során, amit kifejezetten nem szeretünk – de cserébe nyugodtan panaszkodjuk ki a lelkünket, ergo szalagon gyártott, automatizált mártírként éljük le az életünket.
Na ne. Ilyet senki sem akarna. És mégis, miért látjuk ezt magunk körül? Miért ez a folyamatos alkalmazkodás a társadalom által elvárt, középszintű életszínvonalhoz?
Biztos vagyok benne, hogy sokan rávágnák, hogy erről a kormány tehet, hisz nekik érdekük munkásokat faragni emberpalántáinkból és amúgy is dögöljön meg mindenki, aki a felső tízezerben van. De őszintén, tegyük a kezünket a szívünkre és úgy kérdezzük meg magunktól: nem-e azért akarok alkalmazkodni minden elégedetlenkedésem ellenére, mert nekem így kényelmes?
Biztosan nem tehetek ÉN az álmaim beteljesüléséért – illetve be nem teljesüléséért? Tettem-e komoly lépést valaha a megvalósításuk felé?
És a legkeményebb kérdés, amit valaha feltehetsz magadnak:
Elégedetten tekintek-e vissza az életemre a halálos ágyamon?
Sokszor tettem fel magamnak ezeket a kérdéseket, ha nem is ilyen kontextusban, hanem inkább, amikor vágytam valamit megtenni, és meg voltak hozzá az eszközeim is, de mégis nagyon féltem cselekedni. Ilyenkor arra gondoltam – és gondolok hasonló helyzetben a mai napig – hogy mit fogok jobban megbánni: ha nem teszem vagy ha megteszem, amire vágyom?
Mivel gyakorlatilag mindig a “nem teszem” lesz a nyertes, ezért további agyalások helyett gyorsan teszem a dolgom, mielőtt tovább gondolnám a kétségeimet. És hopsz, működik. Minél több ilyen kényelmetlen, komfortzónán túli helyzetbe mentem bele, minél több olyan kérésre mondtam igent, ami nem csak a teljes személyemet és felelősségemet igényelte, de néha mások által nem is volt igazán elfogadott (egyedülálló, kisgyerekes anyukaként a rosszalló pillantások már lepattannak rólam, mint Amerika kapitányról a kocsik) annál könnyebb és könnyebb volt másképp tenni az elvártnál, erősítve ezzel az amúgy is megbélyegzett, különc figurámat.
Szóval, ha zavar a tudat, hogy nem azt az életet éled, amit szeretnél, vagy talán egy más által elképzelt szerepet töltesz be az életedben, de nem mersz lépni, akkor csak arra bátorítalak, hogy nézz szembe a félelmeiddel és motiváld magad. Vedd körbe magad olyan emberekkel, akik ugyanúgy “out of box” módon gondolkodnak, azaz látnak tovább a kereteken túl. Nézz olyan filmeket, előadókat, amik és akik inspirálnak.
Kövesd, tanulmányozd azt az embert, akire felnézel példaképként. És merj más lenni, merj különbözni, mert kitűnni, mert az életed végén nem az fog számítani, hogy megfeleltél-e anyának és apának, mennyire tudtál az anyósod szerint jól háztartást vezetni vagy hogy a főnököd hányszor dícsért meg a munkahelyeden olyasmiért, amit nem szeretsz csinálni.
Ugye? Inkább az fog számítani, azzal töltötted-e el a legtöbb időt, amit szeretsz és azokkal-e, akiket szeretsz. Mennyit láttál a Földből, a világból, mennyi mindent sajáthítattál el, mi az a sok minden, amiről tudásod nem volt és most már lett és milyen minőségben, mennyire színesen tölthetted el az életedet.
Talán kicsit furcsa, már-már sallangos érzés lehet olvasni a fenti mondatokat, de szerintem muszáj beszélnünk róla, mikor a tudatos életmód jön szóba. Hiszen ennél a témánál hajlamosak vagyunk lekorlátozódni a mozgásra, étkezésre, stresszfaktorok csökkentésére, és egyéb szokásos dolgokra – de az erős vágyak, legvadabb álmok nem jönnek szóba, holott nagyon sokunknál az vált ki lelki betegséget, hogy nem tud vagy nem mer tenni egy olyan szabadabb élet felé, amit legmélyen magáénak akar.
Van egy merész színű ruhadarabod vagy egy durván kirívó magassarkúd, amihez sosem találsz alkalmat, hogy viselhesd? Egy erős parfüm vagy egy alkalmi smink, amitől mindenki visszatart, pedig Neked tetszik?
Na MOST van itt az alkalom, és mindenhez, amit a fejedben forgatsz már régóta!
Mert őszintén, a szürke, hétköznapi, mindenki által elfogadottan viselkedő emberekre emlékszünk meg a történelem könyvekben? Egy frászkarikát!
Persze a langyos vizet is megszokod egy idő után, kérdés van-e kedved kiszállni és boldogan ugráló, pucér bolondot csinálni magadból 🙂
Oszd meg a cikket, ha tetszett!
U.i – ha introvertált vagy, akkor főleg ismerős az alkalmazkodás nehézségei a mindennapokban. Olvasd el, miért is jó és menő dolog az introk táborát erősíteni >>