“Én nem tudok írni” – nyugi, senki sem tud.
Ez a cikk neked szól, ha érdekel a blogírás. És igen, komolyan gondolom, alapjáraton senki nem tud írni. Képességgel születhetünk, de sztorival nem. Mert az írás hozza magával a tényt, hogy van miről írnod. Így lehet akármennyire aranyló írói vénád, ha az életed során nem adódtak hozzád olyan gondolatok, élmények és bárminemű tapasztalat, amit meg kell osztanod a világgal.
De ha csak egyetlen gondolat is megér egy tollvonást…
…akkor nem létezik, hogy azt ne tudd se humorosan, se mérgesen, se játékosan, se szívmelengetve, se irónikusan, se szívfájdítóan, vagy akárhogyan, de átadni az olvasónak. Mikor tényleg magadból adsz ki valamit épp betűk formájában, akaratlanul is kialakul az írás folyamán a stílusod, az értelmed során a jellegzetes kifejezéseid és az érzelmeid által a tartalmi lényeg. Így együtt vagy Te, ez a Te kommunikációd, amit max eddig nem vittél át verbális gyakorlatba – például introvertáltabb, hallgatagabb vagy – vagy csak a fióknak írod meg, gondolván béna vagy.
Én nem igazán tudok olyan bloggert, akinek a fogalmazása, írói stílusa ne változott volna meg az idő folyamán. Igen, még annál is látok különbséget az első és utolsó bejegyzése közt, aki már az első naptól fogva maximális tudatossággal építette a blogját. Ha ők arra gondoltak volna a legelején, hogy “de gáz vagyok, nem is tudok annyira jól fogalmazni még” akkor nem lenne a lelkes olvasótáboruk, a már üzletté fejlődött márkájuk és én sem tudnám most elmagyarázni Neked, hogy mekkora baromság csak azért nem elkezdeni blogolni, mert nem tudsz írni.
Mivel blogindításnál nem az a fontos, hogy van-e képességed az íráshoz, hanem hogy van-e témád.
Mivel szeretsz foglalkozni? Mi ébreszt tüzet benned? Mihez értesz igazán? Mi a hobbid? Mi a Te szakterületed? (Nem a kitanult szakmádra gondolok, hanem amit szeretsz csinálni és jól is csinálod.) Milyen az életed? Mit tanultál az életedben? Mit tervezel az életedben megvalósítani? Kik a Te sorstársaid?
És még bőven lehetne sorolni, hogyan lelj rá a saját témádra!
Én sem írok már úgy, mint három éve, de még úgy sem, mint féléve. Hisz az idő múlásával rengeteg minden történik velünk és nem egyszer vannak pálfordulásaink is, ez nyomot hagy a kifejezésünkön.
Valamint még egy, ami miatt egy korábbi írásom sem hasonlít a mostani kommunikációra a blogomon: az első blogbejegyzésemet követően majdnem 200 tartalomban gazdag cikket írtam meg eddig, négy márkanév alatt az elmúlt három évben.
Ez tehát azt jelenti, hogy maga az írás által is fejlődünk, sőt konkrét személyiségváltozást tud kiváltani. Végülis logikus, a legracionálisabb fejjel is: elindítod a blogod és elköteleződötté kezdesz válni valami kapcsán, ami egy részed – még ha “csak” online is. Majd minden egyes posztírásnál ráérzel az arányokra, a megfelelő finomításokra, a vizuális megjelenésre, mely önfegyelmezett, maximalista jellemvonást szül. Nem csoda, hisz tudod, hogy olvasni fogják, sőt ha jól csinálod, sokan olvassák. Majd mikor frissen publikálod a cikked, mindig az az elégedett érzés önt el, hogy ezúttal még szélesebbre merted kibontani a szárnyaid és legközelebb már repülni is fogsz.
Na, ilyen a szerelemírás pontosan.
Viszont ehhez nem feltétlen van szükség mindig ihletre, pont “írói kedvre”, meg lehet tanulni beépíteni az életünkbe a rendszeres írás, publikálás és annak részleteinek a rendszerét akár családos emberként is, így hamarabb is tudsz fejlődni, mint író – mert őszintén, mondjuk ki, a gyakori publikálás az, ami hozza a várt sikert, maga az írás a semminek, az asztalfiók nem fog adni sosem visszaigazolást a munkáidról.
Erre hangolódjunk most rá kicsit. 🙂
Vannak ötleteid, de lövésed sincs így sem, hogy a túróba “illik” elindítani egy blogot? Kövess Facebookon, hamarosan jövök egy ajándékkal >>