“Nekünk kell teljesen új megküzdési stratégiát találni”| Interjú Dr. Joó Andreával

Megküzdési stratégiára van szükségünk

Andreával évek óta ismerjük egymást – akkor találkoztunk legelőször egymás nevével, mikor egy mastermind közösségbe csöppentünk, mint legelső tagok (A mastermind jelentése: vállalkozók vagy vállalkozást indítók egy kis létszámú csoportja, amely csapatként rendszeresen összegyűl és/vagy online megtárgyalja az üzleti, magánéleti kihívásokat) Akkor volt Emmám alig féléves és készültem másodjára visszautazni vele Indonéziába.

Mindkettőnk számára sok potenciált és egyben átmászandó, hol csak lazább dimbes-dombos, hol éles, sebet ejtő akadályokat tartogatott az elmúlt pár év, viszont így csiszolódtunk ki teljesen, Ő mint üzleti coach, én pedig mint márkastratéga, akik partnerekként immár összetudják dobni tudásukat, hogy a lehető legszemélyre szabottan tudjunk segíteni a márkaépítésben.

Mivel Andi véleménye mint emberként és mint szakemberként is számomra nagyon fontos, ezért megkérdeztem a jelenlegi vírushelyzet hatásairól ő mit gondol, hogyan befolyásolja a társadalmunkat mindez – illetve kifaggattam ennek okán arról is, hogyan talált rá Ő az útjára. Ezzel a felvezetéssel olvashatjátok most lejjebb beszélgetésünket.

(tovább…)

Continue Reading“Nekünk kell teljesen új megküzdési stratégiát találni”| Interjú Dr. Joó Andreával