Nehéz ez, főleg ha valaki többször is megéli a kudarcélményt a szülőszobán. Kétségkívül életem legnagyobb traumája volt az a nap, amikor egyben legnagyobb boldogságom is világra érkezett.

Majdnem másfél évvel ezelőtt írtam egy cikket, ahol elmesélem igen részletesen, mi is történt és mi ment végbe bennem pontosan Emma születésénél. Ha ezt a régebbi bejegyzésemet még nem olvastad, ide kattintva éred el, mivel arra fogok most reflektálni a következő sorokban. (Ha várandós vagy, akkor csak úgy ajánlom elolvasásra, ha el tudsz vonatkoztatni magadtól – nem fogod megélni rosszul a szülésedet, ha elolvasod az én tapasztalatomat, csak tájékozottabb és felkészültebb lehetsz ezután)

Nem hazudok, most sóhajtottam az imént egy igen nagyot, még zongoráztam is egy kicsit a levegőben, mielőtt letettem volna ujjbegyeimet a klaviatúrára. Bár már feldolgoztam, azért ez egy olyan nemrégen gyógyult seb, amit ha nyomkodnak, azért még sajog.

Viszont tudom, hogy az életben mindennek van oka, célja. Hogy ezt muszáj volt megélnem és én ezt akkor értettem meg igazán, mikor elbeszélésem utolsó betűjét ütöttem le. Addig csak jöttek a szavak, az emlékek, mit jöttek, özönlöttek, és velük együtt az a sok bennem rekedt könnycsepp is, miután sikerült szembenéznem a ténnyel, hogy:

“Fáj, ami történt. Fáj, hogy így kellett szülnöm. És jogomban áll meggyászolnom ezt a napot.”

Cikkeim 90%-a – ha nem szakmai töltetűek – önterápia. Szerintem ha nem írnék ki minden meghatározó momentumot, amik az életem sarkos pontjait jelölik, bediliznék. Viccen kívül. Nem egyszer futott már át az agyamon mély pontjaimban, hogy szednem kéne valamit, esetleg napi egy-két cigi elszívása nem is lenne olyan vészes. Később értettem meg, mi is az a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) és hogy a mentális probléma ugyanolyan probléma, mint a fizikális, nem szégyen segítséget igénybe venni.

Az 5 napos vajúdás

Ez olyasmi, amit a legádázabb rosszakarómnak sem kívánnék és amit lehet tenni ellene, az csakis a tudatos megélése a várandóságnak. (Tudjátok, erre az időszakra mondhatják a védőnénik, hogy jósló fájásaink lehetnek szülés előtt és ne lepődjünk meg, de ez konkrétan, amin átmentem, az non-stop fájdalom, ami rendszertelen percekben ugyan, de rendszeres volt)

Ne sodródjunk az eseményekkel, ne hagyjuk magunkat semmiben sem tájékozatlanul. Hangolódjunk rá kisbabánkra az első perctől fogva, amint megfogant, erősítsük a kapocsot vele, próbáljuk ki a kismamajógát, úszást, mozogjunk sokat (ha nem vagy veszélyeztetett) a terhességünk alatt is, mert nagyban elősegíti nem csak a könnyű világrahozatalt, de maga a terhesség bökkenőmentes kihordását is.

És ami a legfontosabb: félelemből ne kerüljünk el információkat! 

Én rettegtem a császármetszéstől, mindennél jobban akartam a hüvelyi szülést és direkt nem olvastam utána, hogyan zajlik a császármetszés, nehogy megtörténjen velem (ér kiröhögni). Hát, mikor elérkezett az idő, egyáltalán nem én kontrolláltam a helyzetet és mikor felmondta a méhem a szolgálatot olyan sok összehúzódás után, bizony jött a császár – ha olvastam volna arról, mire készüljek a lábadozási időszakban, okosabb és felkészültebb lettem volna, cserébe hülyébben és nyomorultabban éreztem magam, mint valaha. (A Császárvonalt érdemes bekövetni, akkor is ha természetes szülés van tervben, nagyon jók az applikációi és az oktató anyagaik. )

Eszembe jut a régi cikkben említett ügyeletes szülésznő, aki első adandó alkalommal a kórházban gúnyosan kijelentette, hogy csak jósló fájásaim vannak, mit hisztérikázom. Miután megszületett a lányom, másnap mosolyogva kukkantott be hozzám, hogy ugye, hogy ugye, a kislány csak most született meg, nem is volt vészes az a pár nappal ezelőtti kis hasgörcs. Konkrétan egy szívlapáttal tarkón vágtam volna ott helyben, ha a pelenkaméretű, frissen varrt hasamat leszorító bugyimban nem tartott volna tíz percig kievickélni az ágyamból, remegő lábakkal.

Na jó, szívlapát se volt a közelben.

De a felfoghatatlan ebből, amit komolyan itt kell elmagyarázni, a lényeg tényleg: akármilyen pozícióban is legyünk, nem áll jogunkban alábecsülni senki fájdalmát, főleg nem ilyen kiszolgáltatott helyzetben, mert ha gyerekként nem egyenlőképp fejlődünk, emberként nem egyenlőképp tanulunk, úgy minden nő terhessége és szülésmegindulása is teljesen más. Borzasztó kegyetlennek és igazságtalannak tartom, hogy az állami egészségügy a mai napig még mindig egy “nagy könyv” alapján jár el minden területen, aminek az eredményeként több halott és lelki sérült lesz, mint gyógyult, elégedett páciens.

Bocs az extrém megfogalmazásért. Azért még bele tudom élni magamat.

Ami nekem sokat segített:

• kibeszélés szóban
• kiírás magamból és hogy publikálhattam
• információk összeszedése mi történt velem pontosan külső szemmel, szülés megindulásától kezdve egészen azután több évvel később is (kihatása az életemre, megértettem mi miért történt)

Viszont ennek apropóján, a tudatos várandóság mellett, nagyon szeretném kiemelni így a végén

a megfelelő mentálhigiénét.

Figyelj oda, mivel veszed körbe magad mindennap, kivel vagy kapcsolatban, meg tudod-e fogalmazni az értékrended, az életfilozófiád, ha van egyáltalán. Számold meg egyesével az összes stresszfaktorod, amikkel mindennap együtt töltöd az idődet, akár szemmel láthatóan, akár láthatatlanul, csak benned lejátszva. Tök mindegy, lesz-e gyermeked, vagy van-e már gyermeked.  Tartsd szemed előtt saját egészségedet, felkészültségedet a váratlan krízisekre, mert olyanok mindig lesznek, az a kérdés, hogyan küzdünk meg velük – a legjobb, ha józan ésszel. 🙂

Hasznosnak találtad? Oszd meg a többiekkel is!