Sokszor hívják regressziónak, azaz visszafejlődésnek a diagnózist követő fázist és valamilyen szinten ez igaz is.

De valójában ez rekalibràció.

A valós én a diagnózis megszületéséig nem tudott kibontakozni, ezért a ráhúzott maszkot öltöztettük fel készségekkel, tudással.

A maszk levételével ezek a készségek, megszerzett információk is ködbe szállnak (jó időre vagy végleg).

És megnyílik – talán életünkben először – egy új aspektus, amin keresztül ismét fel tudjuk fedezni magunkat, s ezáltal a minket körbevevő világot is.

Regresszió, mint visszatérés a gyermeki énünkhöz.

Előző bejegyzésemben a parentifikált gyermekkorról írtam autistaként, illetve AuDHD-sként.

Utóbbi azért is kiemelendő, mert a jelenlegi pszichiátriai kutatások azt mutatják, van egy szoros kapcsolat a gyermekkor elvesztése és az autisztikus, főleg ADHD-s működés között – azonban, ez egyedi módon történik, több faktort is figyelembe kell venni.

A túl korai felnőtté válás és a gyermekkori ADHD között hidat képez

• a genetikai öröklődés,
• a családi környezet
• és a diagnosztizálatlan generációs trauma szentháromsága.

Míg maga a „gyermek nélküli szülővé válás” pszichológiai dinamika és nem orvosi diagnózis, a klinikai kutatások két fő okra mutatnak rá, amiért a felnőttkor előtt szülővé vált személyek gyakran ADHD-val küzdenek.

Az egyik:

A szülő ADHD-ja

Az ADHD Evidence Projectben publikált nagyszabású metaanalízis szerint az ADHD-val élő szülők gyermekei nyolcszor nagyobb valószínűséggel lesznek szintén ADHD-sok.

Ha egy szülőnél nem diagnosztizált vagy kezeletlen ADHD áll fenn, az drasztikusan károsítja a végrehajtó funkciókat, a szerveződést és az érzelmi szabályozást.

Ez egy sajátos – és egyértelműen káros – háztartási dinamikát hoz létre és

a gyermek ösztönösen előlép.

Nem, nem gondoskodási ösztönből.

A saját túlélési ösztönére hallgatva.

A túlélési ösztön otthoni körülmények között pedig akkor kapcsol be egy gyermekben, amikor már elvesztette biztonságérzetét a felnőttek között.

Mivel a szülő nehezen tudja vezetni a háztartást (saját neurodivergenciája miatt), a gyermek kénytelen felnőtt felelősségeket vállalni – például főzni, takarítani, kezelni a pénzügyeket vagy érzelmileg stabilizálni a szülőt.

És itt jön képbe a genetikai kettős csapás: Mivel a szülő átadta az ADHD kialakulásáért felelős géneket, a gyermek a saját, még fejlődő ADHD-s agyával is küzd, miközben próbálja menedzselni a kaotikus háztartást, illetve érzelmi világát a szülőnek.

Igaz, ez a neurológiai működés a gyermeket cselekvőképes egyénné teszi.

Ő rá mondják, hogy talpraesett, ügyesen szervezi a napjait, tudja mit akar.

Pedig nem. Csak nincs más választása.

A testvérről való gondoskodás

A másik ok, amiért idő előtt felnő egy neurodivergens személy.

Amikor a családban az egyik gyermek kezeletlen ADHD-s tünetekkel, autizmusából fakadóan látványos szenzoros nehézségekkel, vagy más fejlődési rendellenességgel küzd, a neurotipikus vagy maszkírozott ADHD-s/AuDHD-s testvérek gyakran a szülő jobbkezévé vagy helyettesévé válnak, hogy segítsenek eme testvér körüli teendőkben vagy a háztartás vezetésében.

Egy ADHD-val élő személy testvéreit elemző tanulmány rávilágít arra, hogy a gondozást végző testvérek gyakran szintén intenzív gondozási igényekkel élnek: sok esetben a gyermek valójában a döntően figyelemhiányos típus (korábbi nevén ADD) ADHD-ba tartozik (gyakori a lányoknál), ami teljesen észrevétlen marad, mert „éretten” és engedelmesen viselkednek – csak hogy aztán sokkal később, felnőttkorban kibukjanak a saját nehézségeik és kapjanak ekkor diagnózist.

A probléma ott van, ha nem születik meg egy ponton ennek a tudatosítása.

Hogy a szervezet egy nap benyújtja a számlát minden egyes tételével együtt: jó eséllyel pontosan akkor, mikor ez az eddig mindennel ügyesen elzsonglőrködő gyermek felnőttként, immár saját gyermeke révén válik szülővé és a terhet, ami éber, produktív működése alapját biztosítja, többé már nem bírja el.

Vége. Összeomlik. A legrosszabb pillanatban.

Így születhet meg könnyen az ördögi kör: az ő gyermeke veszi át a felnőtt kötelességeket.

Nincs olyan, aki vagy saját, vagy más, ismerős tapasztalatából ne tudná, milyen az, amikor az egyik vagy mindkét szülő mentális labilitásából fakadóan ráfügg alkoholra, nyugtatókra vagy videójátékra, s azok a mindennapok meghatározóivá válnak.

Az ADHD olyan biokémiai egyensúlyzavart eredményez az agyban – vagy pontosabban, a neurotranszmitterek lassabb, hiányos kommunikációjának hála az idegsejtek között -, hogy az átlagosnál jobban szomjazzuk a dopamint: így gyakran impulzívabb, szorongóbb, türelmetlenebb is az egyén, ha nem jut hamar újabb dopaminforráshoz.

És főleg, ha egész gyermekkorában meg volt tőle vonva.

A gyermekkor újraélése

Bármilyen furcsának vagy kontraproduktívnak hangzik felnőtt fejjel, de a hivatalosan is szülővé vált, egykor parentifikált, de ma már felnőtt neurodivergens személy akkor fogja kialakult sémáit és berögzült megküzdési stratégiáit megfejlődni és sikeresen kukázni, ha a gyermeki énjét méltósággal, büszkén magához öleli.

És megengedi magának a felhőtlenül létező pillanatokat, akkor is, ha ítélkező pillantásokat kap érte – sőt, meri megteremteni azt a teret, amiről lepattannak ezek a pillantások.

Ez egy hiperéberségben, magát és mindenki mást is szorosan figyelő személynek nagyon komoly kihívás.

Viszont a jó hír, ha sikerül ezt minden sejtjében megértenie, és átéreznie ennek a fontosságát, onnantól könnyű megszokni a jót és merni fogja az addig alacsony szinten tartott lécet egészséges magasságba tenni – mind kapcsolati elvárások, mind önbecsülése terén.

A krónikus fáradtság, az agyi köd, az életfásultság nem tűnik el egyik napról a másikra.

A test így vagy úgy, de tartja a számlát. Mindig.

És ha rendezzük a számlát, ugyanígy visszajelez elégedettségéről is.

Ugyanígy gyermekeink is.

Mit jelent ez?

Nem kell bonyolult dolgokra gondolni.

Ha minden reggel elnézegeted azt a szép, nagy piros csúszdát a játszótéren, ami mellett elhaladsz munkába menet, akkor engedd meg végre magadnak az örömöt, hogy lecsúszol rajta.

Csak két perc az idődből, de meg fogsz lepődni, hogy a lelked mennyire ki volt éhezve egy ilyen pillanatra.

Vagy ülj a hintába. Merj beletemetkezni a fák lombjainak különböző árnyalatú szépségébe.

Simán meg tudnád venni magadnak azt a rotring ceruzát, amire alsóban mindig is vágytál, de most már minek?

Ne nézegesd. Szerezd meg.

Lepd meg magadat a kártyajátékkal, a jojóval vagy a babával, aminek örültél volna szülinapodra vagy karácsonykor.

Fogadj be egy kisállatot, ha szíved mélyén akarod. Ha tudod, hogy el tudod látni őt, de sosem adatott meg neked ez, ne gondolkodj, tedd meg.

Várnod kell a buszodra még félórát és a közeli büféből árad a jó hamburgerillat?

Hívd meg magad egy falatra.

Ugorj a pocsolyába egy nagy eső után. Tényleg annyira érdekel, milyen lesz a cipőd?

Vedd fel azt az élénk színű, nagy virágmintás kabátot, ami úgy tetszik, de elvileg nem áll jól, meg nem hordhatja a színtípusod és egyebek.

Tényleg annyira érdekel, mit gondol erről más?

Ugyanígy, jó lenne kiülni a közeli padra olvasgatni vagy csak szemlélni a környezetedet, miközben kortyolgatod a frissen gőzölgő kávédat a kedvenc cicás bögrédből?

Menj csak nyugodtan kávéval a kezedben.

De kimenned sem kell: jól esne meghúzni a hideg tejet a dobozából? Rajta.

Ihleted van, szeretnél alkotni valami szépet és megvan az alkalmas pillanat, de a mosatlan vár? Hadd várjon az. Nem szalad el.

A gyereked szeretne kicsit játszani veled, de “előbb a kötelesség, aztán a szórakozás” meg “szülőként kell viselkednem” és egyéb fölösleges gondolatokkal nyomasztod magad?

Menj bohóckodni vele, de úgy igazán: éld bele magadat a játékba gátlások nélkül. Nem csak ő, te is imádni fogod.

Egy-egy ilyen közösen töltött meghitt pillanat sokszor többet ér, mint bármilyen terápia vagy fejlesztőfoglalkozás.

Nem mindegy milyen kanállal eszel?

Legyen külön neked kettő-három máshol tárolva, akár matricázva vagy névre szólóan gravíroztatva – a nem-szeretem kanalakat hagyd meg a többieknek.

Megnyugtat a írogatás, céltalan pepecselés? Próbáld ki a scrapbookingot, hozz létre gyönyörű emlékkönyveket.

Kreatívkodj bennük, nem kell, hogy legyen értelme.

Ha már írás: lelked mélyén vágysz a munkahelyeden nagy, rózsaszín pomponos tollal írni, mert az olyan cuki?

Szerintem is az.

Dobd fel a szürke hétköznapokat.

Nem találod a zoknid másik párját és legszívesebben felemás zokniban lennél?

Nyugodtan. Ébresztő! Senkit sem érdekel.

Szívesen aludnál plüssel a kezedben? Hajrá.

Akarsz egy szombatot, amikor egész nap pizsamában maradsz?

A te házad, a te szabályod.

Elhívtak egy programra és már igent mondtál, de mikor eljön a nap, a legjobban az esne jól, ha betakarózva netflixeznél egész nap?

Ha nem létfontosságú és senki nem szenved kárt belőle: csináld.

És megértést kérve biztosítsd a másikat, hogy pótolni fogjátok.

Válaszd magadat.

Nem vagy ettől rossz ember.

Ahogyan nem vagy jó attól sem, ha utolsó helyre teszed magadat.

Ember vagy, szükségletekkel, érzésekkel és véges kapacitással.

Elkezdeni nehéz, megszokni már könnyebb lesz.

Végezetül: érdeklődési körök, mint gyógyír

Az egyik legnagyobb örömforrásunk minden túlzás nélkül azok a témák, területek vagy hobbik, amik a szenvedélyünk, sőt, mindennapi mániánk.

Ami másnak szimplán csak feltöltődés, az nekünk a második gyermekkort szimbolizálja.

Igen, akkor is, ha a SPIN-ed (SPecial INterest) a porcelánmalacok gyűjtése, bűnügyi esetek részletes elemzése vagy maga a neurodiverzitás témájának kibontása (:

Nem kell (ennek sem) hogy értelme legyen. Sőt, pont ez a lényege.

Megtalálni magad számára az értelmet abban, ami kívülről lényegtelen. Mert belülről jövő elhivatással merülsz bele.

Ha pedig ezt az értelmet más is látja, az csak hab a tortán.

Akkor tudod, hogy játszópajtással hozott össze a sors.

Nézd így: a világ egy nagy játszótér.

Mi pedig mindannyian gyermekek vagyunk benne, kortól függetlenül.

Nem azt kell megtanulnunk, hogyan ne essünk el, mert az elkerülhetetlen. Játék közben elesünk.

Ha ezt a játékosságot megőrzöd vagy előveszed magadban, akkor megérted, hogy az elesés nem szégyen, sőt! Egészen felszabadító.

Szabad felszabadultnak lenni.

Szabad elesni is.

Próbáld meg, próbáld ki. Ess el. Hadd lássa más is – meglátod, nem sokáig lesz csendes az a játszótér.